Hogyan lett a közel százéves házból szerethető, színes otthon?

Elmesélem nektek az Otthonunk történetét. A megvalósítása zökkenőmentesen ment, mert mindenre kész tervünk volt, amikor belevágtunk a felújításban. Így nem menet közben kellett olyan döntéseket meghoznunk, amit később megbánhattunk volna az átgondoltság hiányában.

Az otthon keresés

Az új otthon keresése mindig összetett feladat. A mai időkben pedig még nehezebb ügy lett, a magas ingatlanárak és hitel kamatok miatt. A méreg drága szakikról nem is beszélve!

Bár ez korábban sem volt egyszerű ügy, mert amikor meg mi kerestük a leendő otthonunkat, akkor meg ha nem döntöttél gyorsan simán elvitték a házat az orrod elől. 

Így történt ez majdnem nálunk is. Egy szép napos téli délelőtt megnéztük az álom házunkat, amely 1938-ban épült, egy másik párral együtt. Aztán elmentünk kávézni és sütit enni, ahol átbeszéltük férjemmel, hogy igazából nekünk ez a tökéletes ház. De várnunk kellett estig az eladó felhívásával, mert nem értem rá estig egy délutáni elfoglaltság miatt.

A homlokzat, amikor megláttam és megvettük

És négy évvel később

Amikor hazaértem este, egyből telefonáltunk a tulajdonosnak, aki mondta, hogy a velünk ott lévő pár már tett ajánlatot. Na puff, akkor most mi legyen!? Nagyon akartam ezt a házat, mert egyből megfogott a karaktere, az eredeti nagypolgári jellegű ablakok, belső ajtók, a tető szerkezete.

Egyszer már eltűnt a hirdetés, még mielőtt felhívtam volna az eladót és akkor éreztem is a csalódást, hogy lemaradtunk az álmaink házáról. Aztán kiderült, hogy ő vette le, mert nem futott végig a hagyatéki eljárás. Szóval rávágtam, hogy nem alkudjuk le az árat, kifizetjük a teljes összeget, amit kér. Így megkötetett az üzlet és Ház tulajdonosok lettünk 😊.

Szempontok a megfelelő otthon kereséséhez

Mielőtt belevágtunk az otthonunkat adó ház keresésébe, átgondoltuk és összeírtuk, hogy milyen szempontok fontos nekünk. Ez a lépés nagyon fontos! Jó eséllyel életed legdrágább beruházására készülsz, így tudatosnak kell lenned, hogy a legjobb döntést tudd meghozni!

Az alábbi szempontokat érdemes átgondolnod:

Önálló házat szeretnél? Ikerfelet? Sorházat? Lakást?

Régit szeretnél vagy újépítésűt? Ha újépítésű akkor tervet veszel vagy önállóan tervezteted?

Hány helyiség és szoba kell, hogy mindenki kényelmesen elférjen, minden funkció meglegyen? Milyen funkciókat szeretnél?

Teljesen fel kell újítani, vagy csak egy kis kozmetika kell neki?

Rengeteg szempontot kell figyelembe venned és nyilván ezeket a szempontokat a pénztárcád mérete is meghatározza.

A mi szempontjaink:

Önálló családi házat kerestünk, mert mindketten lakásban laktunk eddigi életünk nagy részében és nem akartuk többé hallgatni a szomszédokat, és mi sem szerettük volna zavarni őket.

Számomra nagyon fontos volt, hogy a háznak legyen karaktere anélkül, hogy a homlokzatot át kelljen építeni. Ugyanis azt tudtuk, hogy csak arra van pénzünk, hogy belül újítsuk fel, átépítésre nem tudunk/akarunk költeni. Felújítandó házat kerestünk, mert mindenféleképpen a saját ízlésünk szerint szerettük volna kialakítani az otthonunkat és nem más által választott burkolatokhoz, anyagokhoz igazodni. Tágas, de még egyszerűen gondozható kert is járjon hozzá és terasz az elengedhetetlen.

Férjem kívánságlistája: legyen garázs, szerelőakna, műhelynek való hely. 

A megvásárolt ház hozta az össze kívánt paramétert. Azóta is imádjuk😊!

Tervezés – kezdjük az alapokkal

Miután kifizettük a foglalót a házért belevetettük magunkat a tervezésbe. A foglalót december elején fizettük ki, és az átvételt március-áprilisra terveztük. Tehát 3-4 hónapunk volt a tervezésre. Ez nem kevés idő, de azért nem is olyan sok, ezért fókuszált figyelmet kívánt a tervezés.

A tervezésbe úgy fogtunk bele, hogy ez a végleges otthonunk, legalábbis biztosan nem költözünk el innen 10 éven belül és nem fog változni a családszerkezet.

Ez is egy nagyon fontos szempont, amit figyelembe kell venni a tervezéskor, mert ez meghatározhatja a költségvetést is.

Sorra vettük, hogy mi mindent kell megcsinálni a Házban:

     

      • Ki kell cserélni a fűtés rendszert, de a szobákban jó a parketta, szép is lesz csiszolás után, így csak radiátoros fűtés jöhet szóba.

       

        • Fel kell újítani a vízvezetékeket.

         

          • Át kell helyezni a kazánt, tehát gázszerelőt is hívni kell, és ez a szempont rugalmassá teszi a gáztűzhely elhelyezését. Mindenképpen gázzal üzemelő főzőlapot szerettünk volna.

           

            • Át kell gondolni a konyha elrendezését. Amikor megvettük a házat innen is nyílt egy ajtó a fürdőbe.

             

              • Jó, ha csak a hálószobánkból nyílik a fürdőszoba? Ketten vagyunk Férjjel, (Yoda cicával hárman 😊), a család nem fog bővülni. Látogatóba családtagok és barátok jönnek. Nem zavar minket, ha a mi fürdőnket használják zuhanyozáshoz. Külön vendég WC van.

               

                • A lámpakiállásokat, konnektorokat, kapcsolókat át kell helyezni.

                 

                  • Fel kell újítani az ablakokat és ajtókat. Néhány ajtót ki is kell cserélni.

                Mint láthatjátok rengeteg dolog volt a listán és a legtöbb felújítás esetében ez sokkal hosszabb is lehet.

                A következő lépés az volt, hogy fogtam egy négyzetrácsos füzetet és felrajzoltam minden helyiséget méretarányosan és megterveztem a berendezést. Kicsit sakkoztunk, hogy mi hova kerüljön, de mivel falakat nem mozgattunk, ezért az ajtók, ablakok helyzete eléggé megkötötte mi hova kerülhet. A rendelkezésre álló tér meghatározza a bútorok méretét is, ami pedig az elektromos kiállásokat. Ezért nagyon fontos, hogy a tervezésnél az első lépés mindig a berendezési alaprajz kitalálása, felszerkesztése.

                Az alapos átgondolásnak köszönhetően  nagyon élhető lett a szobák berendezési alaprajza, annak ellenére, hogy a Házunk belső kialakítása egyáltalán nem mondható modernek. Ez azért van, mert például a konyha különálló helyiség, nincsen étkezőnk és a nappaliból nyílik a hálószobánk. Viszont ez az elrendezés nekünk tökéletesen megfelel, mert mint ahogy fentebb említettem ketten vagyunk Férjemmel és egy az életritmusunk is. Az otthonod kialakításánál mindig meg kell vizsgálni a családszerkezetet és a benne élők élet ritmusát is.

                Miután elkészültem a berendezési tervekkel, jöhetett a villanyterv és a víz ellátási terv. Ezeket ugyanarra a tervekre rajzoltam fel, amire a bútorokat. A villanyszerelő és a vizes szakember ezen tervek alapján végezték el a munkájukat.

                Jöhet a stílus tervezés és anyagok, bútorok keresése

                Miután megvoltak a funkciók, kezdődhetett az igazán izgalmas rész, a stílus megkeresése és az anyagok, bútorok, berendezések kiválasztása.

                Az biztos volt, hogy színes lesz és otthonos. Mi nem tudnánk a letisztult minimál, modern stílusban berendezett otthonban élni. Nekem lételemem a textúrák és a formák 😊.

                A stílusom igen eklektikus, így keveredik a skandináv, a vidéki stílussal, amit megfűszereztem egy kis bohémsággal. De én így szeretem, nekem ettől otthonos egy otthon. Azt gondolom, hogy a tiszta stílusú otthonokban van egy kis merevség, és hiányzik belőlük a játékosság.

                Az otthonunk színpalettáján a kék, zöld, piros, szürke különböző árnyalatai szerepelnek és a hátteret ehhez a szín orgiához a fehér szín adja. A melegséget pedig a tölgyfa színe csempészi be.

                Mindenhol arra törekedtem, hogy semleges legyen az alap, mert ehhez jól lehet igazítani a későbbiekben a változtatásokat. Így lett a kanapénk halvány szürkés-zöld színű. Szürkét vagy feketét semmi esetre sem szerettem volna, mert az komor hangulatot keltett volna ekkora méretben. A hálószobában a  gardrób szekrény fehér színű és a fürdőszobánkban a fehér a fali csempe és a padlólapból is olyat választottam, amihez később könnyen tudom alakítani a bútorok színét, ha ahhoz támad kedvem. Az Otthonunkban a fémek főleg réz és króm színűek, és a palettába kevertem még egy pici feketét, ami nagyon szép kontrasztot ad.

                Az előszobába belépve rögtön érződik a házunk hangulat. A cipőket egy használtan vett, de tökéletes állapotú komód rejti, amit én festettem át. A tükör is egy használt darab és a dekorációkhoz is személyes emlékek fűznek.

                A szín imádatunk miatt lett a konyhában piros hűtőnk és zöldes-kék szekrényünk rusztikus tölggyel kombinálva. A konyhaszekrény alapja IKEA, és egyedileg gyártott  fiók előlapok tömör fából, amit aztán én festettem le tejfestékkel, majd matt lakkal zártam, hogy könnyen takarítható legyen. Imádok festeni, de tényleg! Tökéletesen kikapcsol!

                Mutatom honnan indultunk 😊

                A bontási munkálatokat mi végeztük az egész házban. Így segítettem a csempét leverni, nagyon élveztem 😊. A napszemüveg védelmi funkciót látott el 😊. A mosolyom nem volt ilyen széles, amikor a fűrészporos tapétát kapartam még a plafonról is…de az idő minden emléket megszépít, örök igazság!

                20200322 110819

                A nappalink a végleges (bár ez túlzás, mert mindig vannak új ötleteim :D) formáját csak nemrég nyerte el azzal, hogy végre vettem függönyt az ablakra. Mindig is az volt a terv, hogy csak dekor céllal lesz itt függöny, mert a nappali ablaka a cicamozi 😊. A kilim szőnyeg is kezdetektől fogva tervben volt, de csak 2 évvel a beköltözés után vettük meg. Az nem gond, ha nem veszel meg mindent az otthonodba beköltözéskor, de az fontos, hogy a terv legyen meg rá.

                Ez az aktuális állapot:

                A legtöbb változáson a nappalink ment át az évek során, és ezzel nincsen semmi gond. Folyamatosan változik az ember és így vele együtt a tér is. Az alapok a fontos és a jó terv! Ha van egy szép, semleges alapod, akkor azt utána könnyen tudod öltöztetni többféle stílusba.

                És a különböző állapotok:

                Beköltözés után az első virágcsokorral a saját kertünkből 😊, tök üresen, de én már így is imádtam!

                20200711 141708

                Ágyból a látvány beköltözés után. Imádtam, hogy végre minden az ízlésünket tükrözi 😊

                Aztán felkerültek a polcok, képek a falra és csak letettem a sárga szőnyegemet, amit Férjem nem igazán szeretett 😊

                A fürdőszobánk nem egy tánctér.. Zuhany és kád nem fért el benne, plusz még a mosógép is itt kapott helyett. Mivel a kád egyébként sem fért volna el olyan pozícióban, hogy normálisan lehessen használni, ezért zuhany mellett döntöttünk. Walk-in zuhanyt terveztünk, ezért a fókuszt a padlólapra helyeztem és egy karakteresebb, mintás darabot választottunk, de figyelembe véve a semleges alapot. A zöld szekrénykét Férjem készítette én pedig lefestettem 😊, hiszen tudod, imádok festeni.

                A hálószobánk szép tágas, hála a régi építésnek, ezért kényelmesen elfér az ágyunk és egy minden ruhánkat, törölközőket és ágyneműket elnyelő gardróbszekrény.

                És akkor a házunk utolsó helyisége a dolgozó/vendégszoba. Ez csak nemrég készült el, mert amikor felújítottuk a házat egyszerűen nem terveztem meg. Na, ennek meg is lett az eredménye. Vettünk bele 1 könyvespolcot, 1 ágyat, Férjnek asztalt és leválasztottuk függönnyel a szoba végét, ami lomtárként működött. Na, nem volt túl stílusos és abszolút nem illet a ház többi részéhez. Nem szerettem ezt a szobát és ezért rendet sem tudtam tartani benne. Itt már a dobozokban az új bútorok egy része van.

                20230825 155111

                Előtte

                Aztán gondosan megterveztem, Férjem készített két csodaszép szekrényt, ami elnyeli a cuccokat, amit előtte a függöny rejtett. Most ez a helyiség a kedvencem az otthonunkban és imádok az asztalomnál ülve tervezni. Korábban a konyha asztalnál terveztem, ami semmilyen szempontból nem volt ideális állapot. Képek és polcok még hiányoznak, de idővel ezek is felkerülnek. A tervek erre is megvannak, csak egyelőre időnk nincsen kivitelezni.

                Az otthonunk kinézete nem állandó, mert mindig van ötletem arra, hogy mit alakítsunk át. Illetve 4 év itt élés után látom, hogy hol nem hoztam jó döntést és ezt orvosolni szeretném. Aztán az is ott van, hogy időnként vágyom, vágyunk a megújulásra és ez a vágyam kiteljesedik az otthonunkra is. Nem drasztikus dolgokra gondolok. Például tervben van a TV állvány átalakítása, a hálószobánkban az ágy mögötti fal felfrissítése, és vannak ötleteim az előszoba felfrissítésére is.

                Ezekről a projektekről is majd  hozok inspiráló bejegyzéseket, ha már ott tartunk 🙂

                Töltsd le ingyen

                Út a boldog otthonhoz - ebook

                noira-lakberendezes-csuta-fekete-ancsa
                noira-lakberendezes-csuta-fekete-ancsa

                Csuta-Fekete Ancsa vagyok, lakberendező, a színes, önazonos, boldog otthonok támogatója. 

                Hiszem, hogy a lakberendezés nem luxus és nem hotelszobára emlékeztető lakásokban fogod magad jól érezni, hanem olyan otthonban, ami tükrözi a személyiségedet. Ehhez használni kell színeket is, mert a színek jótékony hatással van ránk emberekre és segítenek kifejezni önmagunkat.

                Ismerj meg jobban a Rólam oldalon.

                Olvass tovább

                Élettér tervezése igények alapján

                Ingyenes útmutató

                Töltsd le az ebookot, és indulj el az álom otthonodhoz vezető úton